SZJA mentességet kaptak a 30 év alatti anyák 

Írta: Trimova

2023.02.08.

Egészen ez évig a 25 év alattiak, és a 4 vagy többgyermekes anyák kedvezménye volt az szja-mentesség. A magyar családi adórendszer Európában a harmadik legalacsonyabb személyi jövedelemadó kulcsa mellett, igyekszik jelentős adókedvezményeket biztosítani, ahogy ez a fentebb említett sorokból is jól kivehető.

2014-ben is módosítottak az adókedvezményeken, 2016 és 2019 között négy egyenlő lépésben a 2015. évi duplájára emelkedett a 2 gyermekesek családi kedvezménye. Összegeket tekintve ez, az egygyermekes családok esetén 10 ezer forintot, míg a kétgyermekes családok esetén 20 ezer forintot, míg a három vagy többgyermekes családok esetében 33 ezer forintnyi összeget jelentett.

2015. január 1-jétől vezették be az első házasok kedvezményét, amelyet a következő évtől kezdve a családi kedvezménnyel együtt is igénybe lehet venni. 2020. január 1-jétől vehető igénybe a négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezménye is, amelynek foganatjaként a legalább négy gyermeket nevelő nők munkával szerzett jövedelme teljes egészében mentesül az szja megfizetése alól.

A 25 év alatti fiatalok kedvezménye a tavalyi évtől vehető igénybe. Az idei évtől a kormány a 30 év alattiak számára is kiterjeszti az szja-mentességet, azoknak a nőknek, akik gyermeket vállalnak.

A kedvezmény abban az esetben illeti meg a fiatal anyát, ha magzatra, vér szerinti vagy örökbe fogadott gyermekére tekintettel a családi kedvezményre való jogosultsága 2022. december 31-ét követően nyílik meg, azaz a gyermek 2023-ban születik meg.

Az a 25. életévét betöltött fiatal anya is érvényesítheti 2023. január 1-től a 30 év alatti anyák kedvezményét, aki magzatra tekintettel 2023 előtt vált jogosulttá a családi kedvezményre, és a gyermek 2023-ban születik meg, a 30. életévének betöltését megelőző napig.

2023-ban a kedvezmény összege legfeljebb:

  • jogosultsági hónaponként bruttó 499 952 forint, ami 74 993 forint adómegtakarítást jelent.
  • teljes évre fennálló jogosultság esetén 5 999 424 forint, ami összesen 899 914 forint adómegtakarítást jelent.

Jogosultsági hónap az a hónap, amelyben a fiatal anya családi kedvezményre való jogosultsága a fentiek szerint fennáll, de legkorábban a 25. életéve betöltésének hónapját követő hónap. A kedvezmény legfeljebb annak az évnek az utolsó jogosultsági hónapjáig érvényesíthető, amely évben a fiatal anya betölti a 30. életévét.

KAPCSOLÓDÓ TÉMÁK

ÚJRAKÖNYVELÉS

Cserbenhagyta a könyvelője? Újrakönyveljük a teljes könyvelési anyagát 50%-os díjon.

KIHELYEZETT KÖNYVELÉS

Szeretné, ha cégénél dolgozna kihelyezett munkatárunk?

CÉGCSOPORTOK KÖNYVELÉSE

Több cége van? Szeretné őket egységesen kezelni?

BÉRSZÁMFEJTÉS, TB ÜGYINTÉZÉS

Teljeskörű bérszámfejtés, és TB ügyintézés.

KONTROLLING

Kontrolling, vezető számvitel, terv-tény eltérés, projektek eredményessége.

ÁTVILÁGÍTÁS

Ha értékesíteni szeretné cégét, vagy új befektetést tervez szükséges a független szakmai átvilágítás.

Hasonló posztok

Jogosultsági idők a nők kedvezményes öregségi nyugdíjához

Sok értetlenséget szül még mindig az érintettek körében, hogy nem minden szolgálati időtartam számítható be a nők kedvezményes nyugdíjára jogosító időbe. A probléma tisztázásakor első lépésként ki kell emelni, hogy az úgynevezett "nők40" nyugdíjra, amely lehetőséget...

A munkavállalót megillető juttatások a munkaviszony megszűnésekor

A munkavállaló eltérő juttatásokra számíthat attól függően, hogy milyen körülmények között ér véget a munkaviszonya.   Amennyiben a munkáltató kezdeményezi a munkaviszony megszüntetését, a munkavállaló csak akkor kap végkielégítést, ha a felmondás oka a cég...

Családi kedvezmény érvényesítése: év közben is lehet változtatni

Augusztus 1-től kedvezően változtak a családi kedvezmény érvényesítésének szabályai. Leginkább az alábbiakban változott, a családi kedvezményre saját jogon jogosultak, illetve a rokkantsági járadékban részesülők számára. A családi kedvezmény a családi pótlékra saját...