Írta: Trimova

2022.11.08.

Bővül az adóhatóságok közötti nemzetközi információcsere – gazdasági törvénymódosítások

Néhány jogszabályi változás lépett életbe, az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolatos nemzetközi közigazgatási együttműködés kapcsán. Ennek szükségességének alapját az adta, hogy a digitális platformok üzemeltetői a platformon keresztül értékesítő magánszemélyekről és vállalkozásokról, illetőleg az ügyletekről szereznek be és tartanak nyilván információkat, és azokat rendszeres időközönként elektronikus úton továbbítják a magyar adóhatőság felé. Mint például az ingatlan- vagy gépjármű-bérbeadásáról.


Két vagy több tagállam adóhatósága közös ellenőrzést folytathat le, ahol az adóellenőrök részt vehetnek a másik tagállamban folyó eljárásban.


Magyar-andorrai adóügyi egyezményt fogadtak el

Magyarország és Andorra között, kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezményt hirdetett ki az Országgyűlés, lényegében egyhangúlag. Ezen egyezmény meghatározza, hogy az egyes jövedelemfajtáknál, még is mely államnak, s milyen körben van adóztatási joga.


Megszűnik a magyar-norvég beruházásvédelmi megállapodás

Még 1991-ben írták alá a beruházásvédelmi megállapodást Magyarország és Norvégiai közötti Európai Uniós jogharmonizációt, mely most megszűnni látszik. Az Európai Unió Bírósága korábbi döntése szerint az EU működéséről szóló szerződéssel ellentétes a tagállamok között létrejött nemzetközi beruházásvédelmi megállapodásokban szereplő választottbírósági klauzula. A korábbi megállapítások szerint a beruházásvédelemhez kapcsolódó alapvető szabadságok vonatkoznak az Európai Unió és Norvégia, illetve Izland és Liechtenstein között megvalósuló beruházásokra is.


Az Integritás Hatóság új fejezetet kap a költségvetésben

A költségvetésbenis új szakasz kezdődik, a novemberben felálló Integritás Hatóság okán. Talán egyértelműnek mondható, hogy az összeférhetetlenség, korrupció, csalás, vagy más egyéb jogsértés kivizsgálása érdekében hozták létre. Ezen új fejezetet a kormánytól való függetlenség miatt az Országgyűlés hozhatta létre.

KAPCSOLÓDÓ TÉMÁK

ÚJRAKÖNYVELÉS

Cserbenhagyta a könyvelője? Újrakönyveljük a teljes könyvelési anyagát 50%-os díjon.

KIHELYEZETT KÖNYVELÉS

Szeretné, ha cégénél dolgozna kihelyezett munkatárunk?

CÉGCSOPORTOK KÖNYVELÉSE

Több cége van? Szeretné őket egységesen kezelni?

BÉRSZÁMFEJTÉS, TB ÜGYINTÉZÉS

Teljeskörű bérszámfejtés, és TB ügyintézés.

KONTROLLING

Kontrolling, vezető számvitel, terv-tény eltérés, projektek eredményessége.

ÁTVILÁGÍTÁS

Ha értékesíteni szeretné cégét, vagy új befektetést tervez szükséges a független szakmai átvilágítás.

Hasonló posztok

Átalányadózás 2026

2026-ban az átalányadózás alapvető szabályai változatlanok maradnak, ugyanakkor egy kedvező módosítás érinti azokat a vállalkozókat, akik korábban a 40%-os költséghányad alá tartoztak. Az átalányadózás lényegeAz átalányadózó vállalkozók az SZJA törvényben...

Mi az a bérszámfejtés?

A bérszámfejtés minden vállalkozás egyik legfontosabb adminisztratív folyamata. Lényege, hogy a munkavállalók jövedelmét pontosan és a jogszabályoknak megfelelően kiszámítsák, valamint az ehhez kapcsolódó adókat és járulékokat levonják és befizessék a megfelelő...