Élelmiszer vásárlás SZÉP-kártyával

Írta: Trimova

2022.01.26.

A kormányzati portálokon közétett hírek szerint, 2022. február 1-jétől a SZÉP-kártya vendéglátás alszámlájáról is lehet hideg élelmiszert vásárolni, egészen 2022. május 31-ig. Ellenben fontos kiemelni azt is, hogy 2022. december 31-ig a SZÉP-kártya egyéb alszámlái (szálláshely, vendéglátás, szabadidő zsebek) a továbbiakban is átjárhatóak maradnak.

Mind három alszámlán található pénzösszeg ráfordítható a hideg élelmiszer vásárlására is, függetlenül a beutalás dátumától. Azt viszont fontos megjegyezni, hogy a vendéglátás alszámlára éves szinten legfeljebb 150 ezer forint utalható. Az ezen kívül beutalt összegeket is fel lehet használni élelmiszer vásárlásra. Kizárólag az alapvető élelmiszerek megvásárlására lesz ezzel lehetőség, a 2021/1832 (EU) bizottsági végrehajtási rendelet első számú melléklete alapján az I.-IV. alosztályba tartozó termékekre, illetve az V. alosztályból még a sóra invesztálható. Az alkoholtartalmú italok, illetve dohány és feldolgozott dohánypótló termékek vásárlására továbbra sem lesz ráfordítható.

Azon a vállalatnál, cégnél lehet felhasználni, melyek főtevékenységként az alábbi tevékenységek valamelyikét folytatja:

  • Élelmiszer jellegű bolti vegyes kiskereskedelem (TEÁOR kód: 4711)
  • Zöldség, gyümölcs kiskereskedelme (TEÁOR kód: 4721)
  • Hús-, húskészítmény kiskereskedelme (TEÁOR kód: 4722)
  • Hal kiskereskedelme (TEÁOR kód: 4723)
  • Kenyér-, pékáru-, édesség-kiskereskedelem (TEÁOR kód: 4724)
  • Egyéb élelmiszer-kiskereskedelem (TEÁOR kód: 4729)
  • Élelmiszer, ital, dohányáru piaci kiskereskedelme (TEÁOR kód: 4781)

Természetesen az alszámlák eredeti célként kitűzött felhasználása továbbra is zavartalanul végrehajtható.

Ezek a SZÉP-kártyát érintő változások a turizmus mellett, a magyar lakosságot, a családokat igyekeznek segíteni.

A személyi jövedelemadóról szóló törvény, a Széchenyi Pihenőkártya felhasználásának veszélyhelyzetben történő eltérő alkalmazásáról szóló 781/2021. kormányrendeletet és a Széchenyi Pihenő Kártya kibocsátásának és felhasználásának szabályairól szóló 76/2018. kormányrendeletet együttesen kell értelmezni a SZÉP-kártyáról történő hideg élelmiszer vásárlásakor – olvasható az alábbi linken: https://kormany.hu/hirek/tajekoztato-a-szep-kartya-felhasznalasarol.

 

    KAPCSOLÓDÓ TÉMÁK

    ÚJRAKÖNYVELÉS

    Cserbenhagyta a könyvelője? Újrakönyveljük a teljes könyvelési anyagát 50%-os díjon.

    KIHELYEZETT KÖNYVELÉS

    Szeretné, ha cégénél dolgozna kihelyezett munkatárunk?

    CÉGCSOPORTOK KÖNYVELÉSE

    Több cége van? Szeretné őket egységesen kezelni?

    BÉRSZÁMFEJTÉS, TB ÜGYINTÉZÉS

    Teljeskörű bérszámfejtés, és TB ügyintézés.

    KONTROLLING

    Kontrolling, vezető számvitel, terv-tény eltérés, projektek eredményessége.

    ÁTVILÁGÍTÁS

    Ha értékesíteni szeretné cégét, vagy új befektetést tervez szükséges a független szakmai átvilágítás.

    Hasonló posztok

    Egyszerűsítések történtek a családtámogatási eljárásokban 

    Egyes családtámogatásokkal kapcsolatos ügyintézéseket a kormány tovább egyszerűsíti és gyorsítja- ezeket a törvénymódosításokat az Országgyűlésnek, a Miniszterelnöki Kabinetiroda és a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) nyújtotta be. A KIM az MTI-nek küldött...

    Megjelent a munkaügyi iratmintatár – az új Mt.-változásokkal

    A munka törvénykönyvének (Mt.) módosítása már 2023. január 1-jétől hatályba lépett, amely olyan átfogó jellegű és mértékű, ami az Mt. 2012-es megjelenés óta példátlan. Ezen módosítások érintik többek közt az alapelveket, a határidőket, a jognyilatkozatokat, a...

    5+1 eset, amikor muszáj vagy érdemes módosítani az szja-tervezetet 

    március 15-től elérhetővé váltak a NAV által készített 2022. évi SZJA-bevallási tervezetek. Általánosságban véve a legtöbb bérből és fizetésből élő számára nincs teendő a NAV által elkészített adóbevallási tervezettel. Előfordulhatnak viszont olyan egyéni esetek,...