Írta: Trimova

2022.01.19.

Adóváltozás 2022-ben

Idei év elején is több adóváltozás lép életbe. Elsősorban a családi adó-visszatérítést emelte ki az államtitkár. Felhívta a figyelmet arra, hogy a gyermeket nevelő szülők, illetve azok, akik családi kedvezményre jogosultak több mint 600 milliárd befizetett adót kapnak vissza. A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultak támogatása is 12 ezer forintra nő, 6 ezer forintról, illetve az eddigi 12 ezer forintos támogatás, 24 ezer forintra ugrott.

  1. január 1-jétől a 25 év alattiak mentesülnek a 15% személyi jövedelemadó megfizetése alól.

Az idei évben benyújtott szja-bevallásban a kriptodevizákra vonatkozó kedvező szabályok is hatályba lépnek. Az adó mértéke a felére csökken, ezáltal egyre inkább tisztul a hazai kriptopiac.

A vállalkozásokat a munka közterhének négy százalékpontos csökkentése terheli csak meg.

Idén megszűnik a 1,5%-os szakképzési hozzájárulás, illetve a vállalkozások által fizetendő szociális hozzájárulási adó 2,5 százalékponttal mérséklődik. Ez jelentős változás, hiszen adóegyszerűsítés történik, mivel megszűnik egy önálló adófajta. Egy bonyolult adminisztratív kötelezettségtől szabadulnak meg a cégek, ennek ellenére a szociális hozzájárulási adóból ugyanúgy érvényesíthetik a kívánt kedvezményt.

A kisvállalati adókulcs 10%-ra csökken. Ez legalább 10 millió forintot jelent a már kivázó vállalkozásoknak, viszont az már most látható, hogy ez magasabb lesz, hiszen a kedvező szabályok miatt, csaknem kilencezer újonnan jelentkező cég jelezte a váltást kivára.

A kis- és középvállalkozók kedvezménye a helyi iparűzési adóban, 2022-ben is automatikusan jár a legtöbb esetben.

Továbbra is védi a vállalkozásokat, a családokat és önmagába véve a lakosságot az a rendelet, amely szerint nem alkalmazható az a helyi adórendelet vagy települési adórendelet, amely adómérték-emelést vagy adóelőny-szűkítést fogalmazna meg. Ez azért is fontos, hiszen idén sem lesz az önkormányzatoknak lehetősége arra, hogy új, eddig nem meglévő helyi- vagy települési adót vezessenek be.

A minimálbér 200 ezer forintra, míg a bérminimum 260 ezer forintra emelkedett.

Az idén hatályba lépő változások elsődleges nyertesei a mikrovállalkozások lehetnek. Teljesen megújul az átalány adó, így ennek választását nem csak a legkisebb vállalkozásoknak, hanem a főállás mellet dolgozó egyéni vállalkozónak is érdemes lesz megfontolni, hiszen az éves minimálbér feléig adómentes a vállalkozó. Ez egy 40 % költségátalánnyal számolva azt jelenti, hogy kétmillió forintos bevételig az átalányadózóknak nem kell személyi jövedelemadót fizetni.

A tőkealap-kezelők, a tőzsdék és az árutőzsdei szolgáltatók esetében, megszűnik a pénzügyi szervezetek különadó-kötelezettsége, így számukra is könnyebbséget hozhat a 2022.

    KAPCSOLÓDÓ TÉMÁK

    ÚJRAKÖNYVELÉS

    Cserbenhagyta a könyvelője? Újrakönyveljük a teljes könyvelési anyagát 50%-os díjon.

    KIHELYEZETT KÖNYVELÉS

    Szeretné, ha cégénél dolgozna kihelyezett munkatárunk?

    CÉGCSOPORTOK KÖNYVELÉSE

    Több cége van? Szeretné őket egységesen kezelni?

    BÉRSZÁMFEJTÉS, TB ÜGYINTÉZÉS

    Teljeskörű bérszámfejtés, és TB ügyintézés.

    KONTROLLING

    Kontrolling, vezető számvitel, terv-tény eltérés, projektek eredményessége.

    ÁTVILÁGÍTÁS

    Ha értékesíteni szeretné cégét, vagy új befektetést tervez szükséges a független szakmai átvilágítás.

    Hasonló posztok

    Nyugtaadat-szolgáltatás 2026. szeptember 1-jétől – mit kell tudni róla?

    szeptember 1-jétől a kézi és a számítógéppel előállított nyugták adatairól is adatot kell szolgáltatni a NAV felé. Az új kötelezettség sok olyan vállalkozást érint, amely jelenleg kézi nyugtatömböt vagy számítógépes nyugtaadási megoldást használ. Fontos, hogy a kézi...

    Most találtam meg ezt a számlát. Mi legyen vele?

    Egy fiók mélyéről, az autóból vagy egy régi e-mail mellékleteként előkerül egy számla, amelyet hónapokkal korábban kellett volna eljuttatni a könyvelésre. Ilyenkor adódik a kérdés: mi történik a késve előkerült számlával? El lehet még számolni? A válasz attól függ,...